Kábítószer birtoklásával gyanúsítják, vádolják? Tanúként idézték? Segítek megvédeni jogait
Minél hamarabb konzultál velem, annál nagyobb az esélye a sikeres védekezésre.
Kerülje el az átgondolatlan vallomást, a súlyosbított ítéletet!

Önnek is joga van tapasztalt büntetőjogi ügyvédhez és a hatékony védelemhez
A kábítószer birtoklásának gyanúja is súlyos következményekhez vezethet. Már maga a gyanúsítás is komoly következményekkel járhat munkahelyi, személyes vagy egzisztenciális szempontból is.
Sokan azt gondolják, hogy kábítószer birtoklásáról csak akkor lehet szó, ha valakinél nagyobb mennyiségű anyagot találnak. A valóságban azonban már az is kábítószer birtoklásnak minősül, ha valakinek a vizeletében kimutatható a kábítószer fogyasztás, a nélkül, hogy bármilyen szer lenne nála. Kábítószer birtoklásnak minősül továbbá annak előállítása vagy termesztése is, vagy az ország területére behozatala, kivitele vagy azon átszállítása vagy az ország területére behozatal céljából a postai úton történő megrendelés is. A minősítés többek között attól is függhet, hogy milyen mennyiségű hatóanyagról van szó, üzletszerű-e a cselekmény, vagy esetleg bűnszövetségben követik el.
De nem kell egyedül végigmennie a büntetőeljáráson.
Célom, hogy szakszerű jogi védelmet biztosítsak Önnek, feltárjam az ügyében fontos körülményeket, és minden törvényes eszközt felhasználjak annak érdekében, hogy az Ön érdekei és jogai érvényesüljenek az eljárás során.
Mi számít kábítószernek?
A büntetőjogban kábítószer a 78/2022. (XII. 28.) BM rendelet 1. mellékletében a kábítószerek 1. és 2. jegyzékében, valamint 2. mellékletének a pszichotróp anyagok 1. és 2. jegyzékében szereplő anyagok.
A lista részletes és technikai jellegű, ezért a közérthetőség kedvéért az alábbi, Magyarországon gyakrabban felmerülő példák segíthetnek a tájékozódásban.
Mit jelent pontosan a kábítószer birtoklása?
Közérthetően megfogalmazva: kábítószer birtoklásáról nem csak akkor lehet szó, ha valakinél kábítószert találnak. A büntetőjogi szabályozás ennél tágabb, és többféle magatartást is értékelhet.
Ide tartozhat például, ha valaki a kábítószert:
- megszerzi
- tartja
- előállítja
- termeszti
- behozza az országba
- kiviszi az országból
- átszállítja
- megrendeli
- vagy a fogyasztásával összefüggésben kerül az eljárás látókörébe.
Ez azért fontos, mert sok esetben nem az a fő kérdés, hogy „találtak-e valamit a zsebében”, hanem az, hogy mi a kapcsolata a kábítószerrel.
01Elég hozzá, ha valakinél kis mennyiséget találnak?
Igen, a kábítószer birtoklás gyanúja kisebb mennyiség esetén is felmerülhet.
Sokan azt hiszik, hogy „ha kevés volt, abból nem lehet komoly ügy”. Ez tévedés. Nemcsak az számít, hogy milyen anyagról van szó, annak mekkora a hatóanyagtartalma.
Ezért hiba lenne abból kiindulni, hogy kis mennyiségnél „nincs komoly következmény”.
A hatóanyag tartalom vizsgálatára a rendőrség igazságügyi vegyésszakértőt rendel ki. A szakértői vélemény fogja eldönteni, hogy a lefoglalt kábítószernek hány gramm a hatóanyag tartalma.
02Csak az ellen indulhat eljárás, akinél ténylegesen megtalálták az anyagot?
Nem feltétlenül.
A jogi megítélés nem mindig kizárólag attól függ, hogy a kérdéses anyag fizikailag kinél volt. Bizonyos ügyekben a hatóság azt is vizsgálhatja, hogy az anyag kihez köthető, ki szerezhette meg, ki rendelkezett felette, vagy milyen szerepe lehetett más személyeknek az adott helyzetben.
Ez különösen fontos: közös lakásban, közös járműben, társaságban vagy több személyt érintő ügyekben.
03A fogyasztás is büntetőjogi kérdés lehet?
Igen.
Sokan úgy gondolják, hogy a büntetőjog csak a terjesztőkkel vagy a nagyobb mennyiséggel foglalkozik. A hatályos jogszabályok alapján azonban a fogyasztás is büntetőjogi kategória.
04Milyen büntetésre számíthat?
A kábítószer birtoklásának jogkövetkezménye több tényezőtől függ.
Különösen fontos, hogy…
- milyen anyagról van szó?
- milyen mennyiség merül fel?
- pontosan milyen elkövetési magatartást állapítanak meg?
- fennáll-e valamilyen minősítő körülmény?
Mennyiség és minősítés
A mennyiségi kategóriák jogi szempontból különösen jelentősek lehetnek, de ezek megállapítása nem hétköznapi becslés kérdése. A pontos megítéléshez szakértői vizsgálat, hatóanyagtartalom és jogszabályi besorolás is kapcsolódhat.
Mennyiségi tételek:
2025. évi XIX. törvény 461. § (1) törvény alkalmazásában
a kábítószer csekély mennyiségű, ha:
a) annak bázis formában megadott tiszta hatóanyag-tartalma:
- aa) LSD esetén a 0,001 gramm
- ab) pszilocibin esetén a 0,1 gramm
- ac) pszilocin esetén a 0,2 gramm
- ad) amfetamin, metamfetamin, MDPV és alfa-PVP esetén a 0,5 gramm
- ae) dihidrokodein esetén a 0,8 gramm
- af) heroin esetén a 0,6 gramm
- ag) morfin esetén a 0,9 gramm
- ah) ketamin, kodein, MDA, MDMA, N-etil-MDA (MDE), MBDB, 1-PEA, N-metil-1-PEA, mCPP, metadon, 4-fluoramfetamin és petidin esetén az 1 gramm
- ai) mefedron, metilon és 4-MEC esetén az 1,5 gramm
- aj) kokain esetén a 2 gramm
- ak) BZP esetén a 3 gramm
- al) pentedron esetén a 0,4 gramm
- b) GHB esetén annak sav formában megadott tiszta hatóanyag-tartalma a 7,5 gramm
- c) tetrahidro-kannabinol (THC) esetén a tiszta és savformában együttesen jelen levő THC-tartalom (totál-THC) a 6 gramm
d) annak tiszta hatóanyag-tartalma
- da) GBL esetén a 6,2 gramm
- db) AB–CHMINACA, MDMB–CHMICA, AM–2201, AB–PINACA, AB–FUBINACA, és ADB–FUBINACA esetén a 0,05 gramm
mennyiséget nem haladja meg.
Itt különösen kiemelendő, hogy nem a lefoglalt kábítószer grammban mért súlya az irányadó, hanem az súlyából mért grammban meghatározott hatóanyag tartalom.
E törvény alkalmazásában kannabisz növény esetén akkor minősül a kábítószer csekély mennyiségűnek, ha a növényegyedek száma legfeljebb öt.
a kábítószer jelentős mennyiségű, ha:
az adott kábítószerre meghatározott csekély mennyiség felső határának hússzorosa.
a kábítószer különösen jelentős mennyiségű, ha:
ha az adott kábítószerre meghatározott csekély mennyiség felső határának kétszázszoros mértékét meghaladja.
Ha valaki nem tudta pontosan, mi az anyag, akkor is lehet baj?
Főszabály szerint nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövető nem tudott. A büntetőeljárásban azonban kevés az a nyilatkozat, hogy az elkövető valamely lényeges körülményről nem tudott úgy, hogy valamennyi bizonyíték abba az irányba mutat, hogy márpedig tudnia kellett volna.
Mit tegyen most?
1. Ne kezelje félvállról a kábítószer birtoklás gyanúját
A kábítószeres ügyek jogi megítélése sokkal összetettebb annál, mint amit a legtöbben elsőre gondolnak. Már az elején tisztázni kell:
- milyen anyagról van szó?
- milyen mennyiséget állapít meg a szakértő?
- pontosan melyik törvényi tényállásba ütközik a cselekménye?
Ne tegyen átgondolatlan nyilatkozatot
Egy pontatlan magyarázat, egy rosszul időzített vallomás vagy egy elhamarkodott nyilatkozat jelentősen megnehezítheti a védekezést.
A kábítószerrel kapcsolatos ügyekben sok múlhat azon, hogy mi került be először a jegyzőkönyvbe, ki mit ismert el.
A helyszínen intézkedő rendőrnek se tegyen nyilatkozatot.
3. Kérjen mielőbb jogi segítséget
Minél előbb látom át az ügyét, annál hamarabb lehet pontosan meghatározni, milyen jogi és eljárási kérdésekre kell koncentrálni.
Tanúként idézték?
Kábítószerrel kapcsolatos ügyekben a tanúkihallgatás sem puszta formalitás.
Az ilyen eljárásokban gyakran több személy, több nyilatkozat áll a nyomozó hatóság rendelkezésére. Emiatt különösen fontos, hogy már tanúként is körültekintően járjon el
Egy rosszul felépített vagy pontatlan nyilatkozat később komoly jelentőséget kaphat. Ha kábítószer birtoklásával összefüggő ügyben tanúként idézték, érdemes már a kihallgatás előtt ügyvéddel tisztázni, pontosan milyen eljárásról van szó, és milyen kockázatok merülhetnek fel az Ön helyzetében.
Őrizetbe vették? Ilyenkor különösen fontos a gyors jogi segítség
Az őrizet a terhelt, illetve a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy személyi szabadságának átmeneti elvonása
A hatóságok szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén a terhelt, vagy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személy őrizetét rendelheti el többek között ha vele szemben személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelése valószínűsíthető. Azaz a bíróság akár a letartóztatását is elrendelheti.
Az őrizet alatti órák sokszor meghatározóak lehetnek. Fontos lehet például, hogy:
- a család a védő rendelkezésére bocsássa a szükséges dokumentumokat
- a rendőrség által átadott ügyiratot átolvassa
Ilyen helyzetben különösen lényeges a nyugodt, tudatos és jogilag átgondolt fellépés.
Hogyan segíthetek Önnek?
1. Az ügy pontos feltárása
Elsőként részletesen átbeszéljük:
- Mi történt valójában?
- Milyen körülmények között indult az eljárás?
- Milyen anyaggal és mennyiséggel kapcsolatban merült fel a gyanú?
- Önnek pontosan mi volt a szerepe a történetben?
2. A jogi helyzet tisztázása
Kábítószer birtoklásával kapcsolatos ügyben különösen fontos elkülöníteni:
- Mi bizonyítható ténylegesen?
- Mi csak feltételezés?
- Mi a hatóság álláspontja?
- Milyen védekezési irány lehet megalapozott?
3. Védekezési stratégia kidolgozása
Személyre szabottan vizsgálom meg többek között azt, hogy:
- Vitatható-e a hatóság jogi minősítése?
- Megfelelően tisztázott-e az anyag és a mennyiség kérdése?
- Jogszerűen zajlottak-e az eljárási cselekmények?
- Milyen körülmények szólnak az Ön javára?
4. Az ügy szempontjából fontos dokumentumok beszerzése
Az ilyen ügyekben sok múlik az iratok, jegyzőkönyvek, szakértői megállapítások és egyéb körülmények pontos értékelésén.
Segítek abban, hogy az ügy iratait a nyomozó hatóságtól beszerezzük, segítek azok áttekintésében, értelmezésében, értékelésében.
5. Képviselet a büntetőeljárás során
Nem marad egyedül a hatóságokkal szemben. Képviselem érdekeit a büntetőeljárás során, és azon dolgozom, hogy az Ön jogai és érdekei az eljárás minden szakaszában megfelelően érvényesüljenek.
6. Folyamatos támogatás az eljárás minden szakaszában
Egy ilyen ügy komoly pszichés és egzisztenciális terhet jelenthet. Fontos, hogy ne csak jogi képviseletet kapjon, hanem átlátható, követhető és őszinte tájékoztatást is.
Amiért az ügyfeleim engem választanak:
Ügyfeleimet megértéssel és együttérzéssel segítem, mert sohasem szabad elfelejteni, hogy minden tett mögött egy történet rejlik.
Látogasson el a Radnóti Miklós utcai irodámba, beszéljünk az ügyről telefonon, vagy akár egy online videóhívás keretében.
Segítek az olyan kérdésekben, mint a feljelentés megtétele, a bizonyítékok összegyűjtése, illetve a hatóságok előtt sem hagyom magára, Ön mellett állva képviselem jogait és érdekeit.
Forduljon hozzám az ország bármely pontjáról. Igény esetén személyesen is képviselem Önt a lakóhelye szerinti bíróság előtt.
Ügyfeleimmel mindig mellébeszélés nélkül kommunikálok. Hiszek az őszinte, üres ígérgetés nélküli kommunikációban.
Az ügyét a lehető legnagyobb gondossággal intézem, hogy az minél sikeresebben, minél gyorsabban záruljon.
A felmerülő költségekről mindig átláthatóan tájékoztatom.
Önt is megilleti a tapasztalt védőügyvéd támogatása, hogy átgondoltan és megfelelő jogi védelemmel járhasson el.
Ha kábítószer birtoklásával gyanúsítják, vádolják, vagy ilyen ügyben tanúként idézték, ne késlekedjen.
Figyelem! A fentiek csupán általános tájékoztatást nyújtanak, mely nem helyettesíti a személyre szabott jogi tanácsadást.
Bővebben a kábítószer birtoklásáról
1. Mit jelent az, hogy az ügy tényállásfüggő?
Azt jelenti, hogy a részletek döntik el, hogy a cselekmény milyen bűncselekménynek minősül vagy egyáltalán bűncselekménynek minősül-e. Az apró körülmények is meghatározóak lehetnek.
Nem mindegy például:
- pontosan hol és hogyan került elő az anyag
- ki volt jelen
- milyen nyilatkozatok hangzottak el
- történt-e lefoglalás
- milyen szakértői vélemény készült
- a hatóság milyen bűncselekményt lát megvalósultnak
Ezért kábítószeres ügyben különösen veszélyesek a sablonos internetes tanácsok.
2. Tipikus gyakorlati helyzetek
Gyakori, hogy a gyanú az alábbi helyzetek valamelyikében merül fel:
- igazoltatás vagy közúti ellenőrzés során
- fesztiválon, szórakozóhelyen vagy utcai intézkedésnél
- lakásban vagy járműben tartott kutatás során
- közösen használt helyiségben vagy járműben talált anyag miatt
- több személyt érintő ügyben, ahol vitás, kihez köthető a kérdéses anyag
- fogyasztásra utaló körülmények alapján
Ezek közül egyik helyzet sem dönthető el automatikusan ugyanúgy. A részletek minden ügyben meghatározóak lehetnek.
3. Mikor különösen fontos azonnal védőügyvédhez fordulni?
Különösen indokolt mielőbb jogi segítséget kérni, ha:
- a gyanúsított kihallgatásról szóló idézést megkapta
- kutatás, motozás vagy lefoglalás történt
- őrizetbe vették
- nem pontosan érti, hogy a hatóság miért gyanúsítja